Ezen Internetes Blog bemutatja a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai által gondozott és "kezelt" Kapostüskevár nevű vasúti megállóhelyet. Jelen felületen keresztül figyelemmel kísérhetővé válnak az egyesület által elvégezett munkafolyamatok, valamint az egyes munkafázisokhoz szükséges segítségkérések.
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.

Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu

Támogatásokat itt fogadnak a civilek :Raiffeisen Bank Zrt. 12072514-01502481-00100004

2010. március 27., szombat

Közlekedési Park

2010. március 26-án pénteken egy egyeztetésre került sor a megállóhelyen a Kaposvári Közlekedési és Emlékparkért Alapítvány megkeresése nyomán, mivel már korábban 2009. szeptemberében környezettanulmányt folytatottak Kaposvár Megyei Jogú Város Vagyongazdálkodási Igazgatóságának munkatársai illetve az Alapítvány képviselője. A megállóhelyet rendben tartó és üzemeltető civil vasútbarátok tiltakoztak 2009. ősszén az esetleges Alapítványi beruházás miatt, mivel sem az Alapítvány, sem Kaposvár Megyei Jogú Város nem vette fel a kapcsolatot a megállóhelyen működő civilek által képviselt Egyesülettel:
Somogyi Hírlap 2009. szeptember 10.
Somogy TV 2009. szeptember 10.

FN Tudósító 2009. október 02.
Ekkor a város biztosította a civileket, arról, hogy nem épül Közlekedési és Emlékpark a vasúti megállóhely mögötti önkormányzati területen. Időközben úgy látszik, hogy ismét felmerült a megállóhely mögötti önkormányzati kezelésben lévő terület, illetve a vasút által kezelt terület egy része a Közlekedési és Emlékpark megvalósítására, ezért a helyszíni egyeztetésen részt vett a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagsága, a MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatóság – Ingatlankezelési Szolgáltató Egység, MÁV Ingatlankezelő Kft. képviselője, MÁV Távközlő-, Erősáramú- és Biztosítóberendezési szakszolgálata, Kaposvár MÁV fogalmi csomópont képviselője, MÁV-START Zrt. képviselője, Kaposvár Megyei Jogú Város Vagyongazdálkodásának képviselője, valamint a Kaposvári közlekedési és Emlékparkért Alapítvány képviselője és a tervezett beruházás projekt felelőse.
Döntés a tervezett beruházásról még nem született.
Az egyeztetésre gyülekező MÁV szakszolgálatok.
Az egyeztetésre érkezett civil vasútbarátok,
egyesületi tagok egyik kisebb csoportja.
Személyvonat érkezik...

2010. március 26., péntek

Modósított Kezelés

A megállóhelyet rendben tartó civil csapat kézhez kapta a MÁV-Vagyonkezelő Zrt. útján a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóság – Ingatlankezelési Szolgáltató Egység részéről a vasúti szolgálat megszüntetése miatt szükségessé vált módosított kezelési tevékenységeket tartalmazó megállapodást. Ezen új megállapodás ellenjegyzésével közelebb került a vasúti pénztármúzeum megvalósítása.
A civil vasútbarátok ezúton is köszönik a MÁV Zrt, a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóság – Ingatlankezelési Szolgáltató Egység, valamint a MÁV-Vagyonkezelő Zrt. segítségét, támogatását.

2010. március 24., szerda

Lopás

Ismeretlen elkövetők 2010. március 24.-én reggelére virradóan eltulajdonítottak három darab a megállóhelyen található kültéri hulladéktárolót. Ezen cselekménnyel a civil egyesület kára majdnem Harmincezer forint. A vasútbarátok kérik minden vaskereskedő segítségét az eltulajdonított tárolók kézre kerítésében, illetve a hatóságokét is. Továbbá amennyiben nem kerülnek elő a szemetes edények, úgy ezek pótlásában bárkitől szívesen fogadnak segítséget a civil vasútbarátok!
Eltulajdonított hulladéktárolók (korábbi képek)

2010. március 4., csütörtök

Civilek éves közgyűlése

A civil vasútbarátok nemrég tartották éves közgyűlésüket a megállóhelyen, ahol sok jó döntés került meghozatalra, hogy a megálló minél szebb és rendezettebb legyen az idei, 2010. évi esztendőben is.
Kettő kép a gyűlésről:
Erdős Kornél elnökhelyettes ismerteti a
2009.- év fontosabb eseményeit
Kötetlen beszélgetés a tagok egy részével.

2010. március 1., hétfő

Félidő....

Ma 6 hónapja, hogy a vasúti megállóhelyen megállt az idő, mivel szolgálat nincsen, csak a civil vasútbarátok törik meg néha a csendet és a dicsérő szavakat skandáló utasok, akik elégedettek a megállóhely környezetének állapotával.
Az alábbi, ma készült felvétellel emlékezünk meg az elmúlt 6 hónapról: