Az alábbi képek a 2000 áprilisi állomástakarítási akcióról készültek. Azóta sok idő eltelt, a megálló környezete is jelentősen jobbá vált, s bizony akkor még a képeken látható aktivisták is sokkal fiatalabbak és lelkesebbek voltak.
Kapostüskevár a MÁV Zrt. 36 számú Kaposvár-Fonyód viszonylatú vasútvonalán található. A jelenlegi állomásépület 1983-ban épült fel. A megálló első neve Kaposvár Tüskevári Vásártér volt, egészen 1956-ig. Ekkor átnevezték Kaposvár-Textilművekre, majd 2001-ben ismét névváltoztatásra került sor, melynek eredménye lett a Kapostüskevár elnevezés.
Ezen Internetes Blog bemutatja a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai által gondozott és "kezelt" Kapostüskevár nevű vasúti megállóhelyet. Jelen felületen keresztül figyelemmel kísérhetővé válnak az egyesület által elvégezett munkafolyamatok, valamint az egyes munkafázisokhoz szükséges segítségkérések.
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.
Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.
Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu
Támogatásokat itt fogadnak a civilek :Raiffeisen Bank Zrt. 12072514-01502481-00100004
2011. január 17., hétfő
2011. január 11., kedd
Régi képek I.
Az alábbi képeken látszik a megállóhely északi területén az elmúlt egy évtizedben végzett áldozatos munka.
Az első képen még minden tiszta gaz és az út is eltűnt, ami korábban itt volt. A második képen már gondozott az egész terület, amibe a MÁV is besegít immár. 2003 óta pedig van egy gondozott út kissé más nyomvonalon, mint a régi volt. Ezt az új utat a csapat társadalmi munkában építette és gondozza a helyi lakókkal a mai napig.
A megállóhely északi területe 2000-ben
A megállóhely északi területe 2010-ben
2011. január 9., vasárnap
BUÉK 2010/2011
A vasúti megállóhelyet rendben tartó Egyesület tagjai és barátai idén is megtartották Pót-szilveszteri és Újévköszöntő rendezvényüket. Az Egyesület ezúton köszönte meg mindenki munkáját és segítségét. Az utolsó személyszállító vonat "fogadására" is sor került egy zenés számmal, mellyel nagy örömet okoztak a tagok az éjszakai vonatot váró utasoknak.
Íme egy pár kép és egy videó:
Csoportkép I.
Csoportkép II.
Pezsgős durranás.
Ünnepi Köszöntő.
2011. január 4., kedd
2010. december 24., péntek
2010. december 20., hétfő
Itt a tél, itt van újra...
Az elmúlt napokban nagy mennyiségű hó esett le Somogy megyében is, így a Kaposvár-Fonyód vasútvonalra is jutott a fehér lepelből. Kapostüskevár megállóhelyen is szükségessé vált a havazás miatt az utasperon takarítása és csúszásmentesítése, melyet nyolc órán keresztül hat önkéntes vasútbarát végzett el! Az utazóközönség elismeréssel fogadta az értük végzett munkát.
Íme néhány kép máról, főnök79 jóvoltából:
Letakarított utasperon
Hófal
Fedett utasperon, amely a hó letakarítása után is
még mindig csúszós
még mindig csúszós
Bejárat a fedett utasperonra.
Gépkocsi parkoló a hólapátolás után
2010. december 14., kedd
2010/2011 évi Menetrend
December 13-a 00.00 órától új vasúti menetrend lépett életbe a MÁV 36. számú vasútvonalán is, így a Kapostüskevárról utazók is új idők szerint szállhatnak vonatra.
Az életbe lépett módosításról elmondható, hogy nem éppen utasbarátra sikeredett, mivel a korábbi évihez rosszabbodott. A MÁV-START Zrt. munkatársainak sikerült elrontania a megállóhelyhez közeli iskolába járók bejárását és a délután munkából hazafelé tartók pihenését. A korábban a megállóhelyen megálló 7:41-es 8842 számú vonat az új idényben 7:57-kor áll meg a megállóhelyen. A közeli iskolában pedig ugye 8 órakor kezdődik a tanítás, így a Jákó, Somogyaszaló, több kistelepülés és a város különböző részeiből bejáró diákok nem érnek be iskolakezdésre!
A korábbi 8834-es 11:27-kor Fonyódra induló vonat is visszakerült a régi évek gyakorlatának megfelelően 10:15-re. Sajnos ez a vonat továbbra sem lesz SZOMBATON és VASÁRNAP, csak a nyáron, így a reggeli 7:57-es és a délutáni 13:34-es vonattal utazhatnak a vasútvonal kisebb településeire az utasok. Azonban ez is megoldható lehetne, ha 9:26-kor induló a 8802 számú gyorsvonat megállna Osztopán, Somogyvár és Öreglak állomásokon is.
Sajnos az eddig 14:46-kor induló 8836 számú vonat 15:18-ra került, így a délután 14 óráig a közeli helyeken dolgozók kénytelenek 30-40 perceket a vonatukra várni.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy míg a Kaposvár-Fonyód vasútvonal mellett szinte majdnem óránként van autóbuszjárat - és az közvetlen a helyi lakók háza előtt áll meg -, addig a vonat nem megfelelő időkben közlekedik, és erre még csak törekvés sincsen...
2010. november 18., csütörtök
Infó tábla
Nemrégiben egy új információs táblát helyeztetett el a MÁV-START Zrt. a megállóhelyen, amely tartalmazza az aktuális menetrendet, üzletszabályzatot, díjszabást és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elérhetőségét utas panasz bejelentése kivizsgáltatása esetére. A tábla kihelyezését a MÁV-Gép Kft. szakemberei végezték el. A Start a tábla kihelyezésével eleget tett Kapostüskeváron is a NKH előírásainak, miszerint azon állomásokon és megállóhelyeken, ahol nincs üzemszerű vasúti szolgálat, azokon a megfelelő utastájékoztatás miatt szükséges információs táblák kihelyezése. A megállóhelyen azonban nem ezen tábla kihelyezése lett volna a legfontosabb, mivel a táblán elhelyezett dokumentumok a szolgálat megszűnése óta is folyamatosan elérhetők az utasoknak a váróterem ablakán elhelyezve. A tábla kihelyezése helyett a fedett utasperon burkolatának javítása indokoltabb lett volna.
Íme kettő kép az infótábláról:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














