Mára már elolvadt az idei legnagyobb hó Kapostüskeváron, már csak egy kevés maradt belőle.
Kapostüskevár a MÁV Zrt. 36 számú Kaposvár-Fonyód viszonylatú vasútvonalán található. A jelenlegi állomásépület 1983-ban épült fel. A megálló első neve Kaposvár Tüskevári Vásártér volt, egészen 1956-ig. Ekkor átnevezték Kaposvár-Textilművekre, majd 2001-ben ismét névváltoztatásra került sor, melynek eredménye lett a Kapostüskevár elnevezés.
Ezen Internetes Blog bemutatja a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai által gondozott és "kezelt" Kapostüskevár nevű vasúti megállóhelyet. Jelen felületen keresztül figyelemmel kísérhetővé válnak az egyesület által elvégezett munkafolyamatok, valamint az egyes munkafázisokhoz szükséges segítségkérések.
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.
Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.
Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu
Támogatásokat itt fogadnak a civilek :Raiffeisen Bank Zrt. 12072514-01502481-00100004
2015. február 13., péntek
2015. február 11., szerda
Téli Közfoglalkoztatás- Hótakarítás (2015 Február 10.)
Ismét esett egy kis hó február 9-én, így a téli közfoglalkoztatás keretében ismét hó és csúszásmentesítés történt a kis állomáson. Ezt a civil szervezet önkéntesei is segítették a késő esti órákban.
2015. február 9., hétfő
Adó 1% - Továbbra is kérjük mindenki szíves segítségét!
Kedves adófizető állampolgárok!
Kérjük szépen, hogy idén is legyenek szíves segítségére a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület Kapostüskevár MÁV állomást megmentő és megőrző munkájához!
Mihez szükséges a támogatásuk?
-Az immár második közmunkaprogram költségeihez.
-Az állomásépület további (legfőképpen belső) felújításához.
-Az utasváróterem ablakinak berácsozásához.
-Az állandó vasúti kiállítás bővítéséhez és ezen kiállítás tárgyainak bemutatásához más helyszíneken is
-A megállóhely tisztán tartásához és zöld területének gondozásához.
Kérjük Önöket hogy idén is támogassák a Verebély László Vasúttörténeti Egyesületet személyi jövedelem adójuk 1%-ával!
Adószám: 18770636-1-14
Köszönjük!
2015. február 8., vasárnap
2015. február 7., szombat
Téli Közfoglalkoztatás és önkéntes munka- Hótakarítás (2015 Február 7.)
A mai napon is folytatódott a téli hó és csúszásmentesítés! A mai napon a kocsibejáró, a személygépkocsi parkoló és a menetrend került kiására :-)
Következzen erről is pár kép:
Címkék:
Kapostüskevár,
Kaposvár,
Kezelési szerződés,
Önkéntes munka,
Tél
2015. február 6., péntek
Téli Közfoglalkoztatás- Hótakarítás (2015 Február 6.)
A mai napon is helyt állt a kis számú csapat, mert a mai rendkívüli időjárásban a reggeli óráktól az esti órákig folyamatos volt 14 órán át a hótakarítás az utasok által használt területeken.
Reggeltől késő délutánig a Téli közfoglalkoztatás keretében egy közmunkás, késő délutántól estig az egyesület kaposvári elnökségi tagjai, valamint egy tag vett részt abban, hogy minden érkező és induló vonat elérhetővé vált a mai napon utazó különösen nagyszámú utazóközönség részére!
Minden vonatot a megtisztított utasperonon értek el az utasok,amely összesen 14 személyszállító vonatot érintett!
Nagyon kemény nap volt, következzen róla pár kép:
2015. február 2., hétfő
Téli Közfoglalkoztatás- Hótakarítás (2015 Február 2.)
Újabb hó és síkosságmentesítésre került sor, mivel a hétvégén tíz centiméter hó eset le.
Következzen néhány kép a munka utáni állapotokról:
2015. január 26., hétfő
Téli Közfoglalkoztatás- Hótakarítás (2015 Január 26.)
Újabb hó és síkosságmentesítésre került sor, mivel a hétvégén nyolc centiméter hó eset le.
Következzen néhány kép a munka utáni állapotokról:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














