Ezen Internetes Blog bemutatja a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai által gondozott és "kezelt" Kapostüskevár nevű vasúti megállóhelyet. Jelen felületen keresztül figyelemmel kísérhetővé válnak az egyesület által elvégezett munkafolyamatok, valamint az egyes munkafázisokhoz szükséges segítségkérések.
Lesznek képek a megállóhelyről, illetve a megállóhely épületében működő Vasúti Emlékmúzeum-ról, valamint a civilek jobbító munkájáról, továbbá hírek és programajánlatok is.

Minden észrevételt, javaslatot, ötletet várnak az oldal létrehozói és a megállóhelyen tevékenykedő vasútbarátok, az alábbi drótposta címeken:
verebelylaszlovte@indamail.hu
info@kolas.hu

Támogatásokat itt fogadnak a civilek :Raiffeisen Bank Zrt. 12072514-01502481-00100004

2014. november 4., kedd

Egykori kocsivizsgálói lámpa

A képeken látható egykori hetvenes évek béli kocsivizsgálói lámpa talán hamarosan eredeti pompájában fog kiállítási tárgyként tovább szolgálni. Nagyon rossz állapotban volt, tiszta rozsda és kosz volt. Jelenleg a felújítása folyik a lámpának, majd ezt több tárgy is követi majd szépen sorban és ahogy az idő és az anyagiak engedik.

2014. november 2., vasárnap

Újabb kiállítási tárgyak érkeztek

Az elmúlt hetekben több érdekes, különleges és régi vasúti relikvia érkezett hozzánk. 
Ezen relikviák az egykori Bakter-Itató nevű vendéglátóipari egységből, Máyer Gábor és Szepesi József magánszemélyektől kerültek az egyesülethez.

A kincsek között találhatóak vasúti utasítások, menetrendek, táblák, jelzőzászlók, tervek, grafikonok, munka és balesetvédelmi tájékoztatók, vasút-villamosítási tervek, régi kocsivizsgálói lámpák és engedélykérő telefonok, vasúti szerelvények állva tartására szolgáló régi féksaruk, Utasellátós dokumentumok és még számos érdekes dolog.

Az ajándékokat megbecsüljük és azokat egyenlőre külső kiállításokon és alkalmi rendezvényeinken mutatjuk be a jövőben! 

Reményeink szerint az idei esetleges téli közmunkaprogram keretében számos relikvia újulhat majd meg és talán el indulat az egykori utasváróterem felújításához, ablakinak berácsozásaihoz, esetleges nyílászáró cseréinek, valamint fűtésének a megoldása.

A tárgyak felajánlásait mindenkinek KÖSZÖNJÜK!

Az állandó nagy múzeum kialakulásban mindenki anyagi, dologi felajánlást továbbra is szívesen vesszük.

Mindenszentek és halottak napja 2014.

KÖSZÖNJÜK Kaposvár!


Köszönjük mindenkinek az esemény mentes és megértő napokat és a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület Közhasznú Szervezet parkolási kérésének tiszteletben tartását!

Köszönjük a Rádió Most Kaposvár -nak és a Kaposvár Most hírportálnak is szíves segítségüket és azt hogy Önöket és mindenkit tájékoztattak a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület kéréséről!

Köszönjük mindenkinek a megemlékezést az egykori vasutasokra, azok családtagjaira és a vasút áldozatira. 

Holnap is vár mindenkit Kapostüskevár Vasútállomás -on a VLVTE, mert holnap 10-17 óráig ismét lesz lehetőség egy-egy mécses meggyújtására az egykori vasutasok és a szolgálatteljesítés közben elhunyt vasutasok emlékére!

Következzen egynéhány kép az eseményről:-)


És  végül itt egy videó is a megemlékezésről:

2014. október 31., péntek

Előkészületek Mindenszentek és Halottak Napja 2014

Egyesületünk a tegnapi gyönyörű, napfényes őszi délután folyamán készült fel az idei Mindenszentek és Halottak napja alkalmára: A megállóhely terepét összegereblyéztük, szemetet szedtünk, valamint - egy idei újdonsággal - gondoskodtunk a rendbe szedett gyep megóvásáról, a helyi városrész önkormányzati vezetőjének hozzájárulásával körbekerítettük.
Utóbbi intézkedésünk kizárólag arra szolgál, hogy a szomszédos temetőbe autóval érkező látogatók ne tegyék tönkre parkolásukkal - a kulturált környezetért vívott - egész évi fáradozásainkat.
Erről természetesen tájékoztatjuk az arra járókat egy kihelyezett szöveges táblával. Nagy megelégedésünkre a parkolni szándékozók úgy tűnik, megértően fogadják ezen intézkedésünket, segítve minket a gyönyörű gyep megőrzésében.
Köszönet érte!Következzen mindez képekben:




2014. október 30., csütörtök

„Virágos Kaposvárért” és a „Virágos ház” díjak 2014. év

A megállóhelyért tevékenykedő  civil szervezet 2003 után idén 2014-ben is elismerésben részesült a szép és állandóan gondozott, kulturált vasúti megállóhelyért.
Kaposvár városa ezúttal nem csak a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület Közhasznú Szervezet-et, hanem immár magát a MÁV megállóhelyet is elismerte.

Köszönjük mindenkinek eddigi támogatást és köszönjük Kaposvár városának is az elismerő oklevelet!
A szép díszes elismerést Brolly Péter egyesületünk titkára vette át Tóth István korábbi alpolgármester úrtól vette át.

2014. szeptember 21., vasárnap

Bemutatjuk állomásunkat és kiállításunkat!

Jó szórakozást!
Ha felkeltettük érdeklődését támogassa munkánkat (67100073-10008267-00000000), vagy tekintse meg személyesen kiállításunkat.

2014. szeptember 19., péntek

Felhívás az állomás további felújításához, a kiállítás bővítéséhez

Továbbra is támogatókat keres a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület Közhasznú Szervezet Kapostüskevár MÁV megállóhely további szépítéséhez, az itt található vasúti gyűjtemény bővítéséhez.

Szükségünk volna motoros fűkaszára, mert jelenlegi már régi és sajna egyre erőtlenebb. (Sajnos az MTD Hungária Kft. és az Agro-Kisgép Centrum (Krinor Bt.) nem támogatta kérésünket, nekik a profit fontosabb, mint a társadalmi közösségvállalás.)

Szakipari munkákat is szívesen vennénk, akár önkéntesen is festési, kőműves munkákban az épület belsejének fokozatos megújításához.

Szeretnénk berácsozni az utasváró ablakait, ehhez anyagi és anyagfelajánlásokat szeretnénk. 

A leendő új kiállításhoz vitrineket és OSB lapok lennének szükségesek és fénymásolás, nyomtatás, fénykép előhívás minden menyiségben. 

Üzemanyag felajánlásokat, gép és eszköz felajánlásokat is várunk. 

Használt már nem kellő vasútmodelleknek is nagyon örülünk, ahogy a vasutas relikviáknak, nem használt eszközöknek, tárgyaknak is. 

Köszönettel veszünk minden felajánlást ami a vasúti megállót szebbé, jobbá és biztonságosabbá teheti, így további kamera és riasztó rendszereket is elfogadunk. 


Mindezek mellett pár száz, ezer forintnak is Örülünk a 67100073-10008267-00000000 Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt.-nél vezetett számlaszámra. 


KAPOSTÜKEVÁR megőrzése közös felsőségünk! 


KÖSZÖNJÜK!

2014. szeptember 18., csütörtök

FELHIVÁS-SEGÍTSÉG KÉRÉSE

Az állomás szép és rendezett. 


Lassan lejár azonban nyári közmunkaprogram, így ismét állástalanok lesznek az állomást szépítők. 

Az utazóközönség viszont nagyon örül a július óta tartó állandó jelenlétet adó Épületgondnoknak, mert egyszerűen igény van arra, hogy megkapják az utasok azt amit szolgáltatásnak hívnak. A tiszta és rendezett állomás is egyre többeknek jelent örömöt.

A közmunkaprogram folytatása mindenki részéről támogatott, azonban az állomást működtető egyesületnek jelenleg erre még nincs erőforrása, azonban viszont decembertől lenne téli közmunka 3 hónap, de sajnos a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület Közhasznú Szervezet ezt csak akkor tudná bevállalni, ha ehhez kaphatna 90 ezer forint támogatást a munkavállaló bérét terhelő járulékokra.

A téli közfoglalkoztatás keretében mindig el lenne lapátolva a hó a megállóhelyen és a téli hideg időjárásban is igénybe vehető volna az Utasváróterem, így nem a hidegben és szélben kéne állniuk az embereknek!

A MÁV személyszállító cége lemondott az itt felszálló utasokról, ezért a MÁV anyagiakkal nem valószínű hogy hozzájárul az idén elindított és sikeresnek tűnő közfoglalkoztatás további folytathatóságának támogatásához.


Kérem, aki tud segítsen és támogasson minket ebben és cserébe nem kell áznia és fáznia!

Számlaszám: Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. 67100073-10008267-00000000

100 Ft, 1000 Ft, 1500 Ft, 2000 Ft is nagy segítség lehet. 

KÉRJÜK Segítsenek! Köszönjük!